Tuesday, July 24, 2007

HÉVÍZ - Étterem: csak a menü, csak-csak!

Bocsássa meg nekem a nyájas olvasó, hogy az esztergomi Hévíz Étterem bemutatását nem rögtön az aktuális zabálnivalók felsorolásával kezdem, hanem néhány sorban előtte egy kis helytörténeti előétellel fárasztom éhes gyomrát.

Mivel Esztergomban nyoma sincs (már) hévíznek, ezért joggal vetődhet fel az ide tévedőkben a kérdés: mitől hé itt a víz? Nos, a város mostoha idejében, miután Rákosi el’társnak nem sikerült Dózsafalvára átkeresztelni az egykori királyi székhelyet, kitalálták, hogy legalább a régi történelmi belvárost újítsák meg a haladó korszellem ijesztegetése mellett. Így eldózerolták a központban található régi lakóházakat, melyeket hangulatos sikátorok választottak el egymástól. Ekkor esett a szocializmus áldozatául a Hévíz utca is. (Meg azért volt hévíz is, mielőtt a bányászat miatt a földkéreg alá süllyedt a szintje.) Miután mi lettünk a legvidámabb barakk a környéken, az étterem alapítói szép emléket őrizve (gondolom) a hévíz utcáról nevezték el a vendégváró helyet, ami most a minden igényt kielégítő kb. 50 nm-t kínáló ál-panel tömbök között rejtekezik meg a város szívében. Észrevenni lehetetlen, megtalálni idegennek nehéz.

Az éttermet egy szóval szépen jellemezhetjük: tipikus. De miért is?

Az ex-és interiőrt illetően egyaránt garantáltan a 80as évek tájékán érezhetjük magunkat. A bejáratot a mai napig a régi henger alakú, barna cigarettacsikkes szeméttárolóval támasztják ki, (na jó, már láttam virágtartót is virággal) hogy a levegő bejárjon. Az ajtó szemöldökfába (fémbe..) a szokásos ventilátor van beépítve, amely lehet működésképtelen. Klíma tehát eleve kizárva. A bejárati ajtó modernebb, az a klasszikus szürke színű fémajtó, amit nehéz leírni hogyan néz ki, de mégis mindenki látott már ilyet a lakótömbök bejáratánál felszerelve.

Bent kicsit több idő kell a gondolkodásra. Nem egyértelmű ugyanis, hogy az általános iskolai menzánkra tévedtünk vissza, vagy a nagycenki úttörőtáborba. A hagyományos, valóban menzai, kocka alakú asztalokat szintén hagyományos kék-fehér (piros-fehér) kockamintás terítő takarja, az összetolt asztalokat egymásra rakott terítő. A téglalap alakút ugyanis még nem találták fel. Bent ugyanaz a szürke fémes ajtó, ami elválasztja egymástól az étterem részt a menzától, az ajtó-ablakokról szürkés függönyök lógnak.

A székek is emlékezethetnek bennünket a nyári táborok hangulatára, amikor a művházakban a fekete fémvázas, de piros kárpitos ülő- és külön háttámla résszel ellátott csodákon élvezhettük végig a Fej nélküli lovast. Nem kell attól félni, hogy esetleg újabb gyártmányúak, lévén, hogy a rajtuk ragadt kosz, olaj, cigi és egyéb élvezeti nyomok sok évtizedes használatról árulkodnak. Sebaj, lássuk a kaját. Előre bocsátom, amint a cím is árulkodik jelen írás csakis a népi menzát elemzi, az egyéb éttermi kiszolgálás most nem téma.

A menü ára 520 forint előfizetéssel 500. Ez mindenképpen baráti ár, ha figyelembe vesszük, hogy leves és második is jut a tálcára belőle. Ezen kívül persze feláras extrákat is rendelhetünk, amelyek már ezer vagy még több pénzt is megérnek. Visszatérve a menüre: ehető, nem nagy szám. Krumplipüre nekem teljesen műanyag ízű – ilyet még sosem ettem… - rántott hús finom, leves elmegy. A kiszolgálás ön, krómszínű csöveket tolhatjuk megrakott tálcánkat a pénztárgép felé és akár még friss csapvizet is pakolhatunk rá, az ugyanis benne van az árban. Vigyázzunk azonban, a kanyarban némi szintkülönbség mutatkozik a csőrendszerben és mivel a „Csőrület” varázsigére sem hajlandó kiegyenesedni könnyen áldozatául eshetünk a régi „feeling-nek”!

Így esett meg Düsömén Úrral, hogy borsólevesben pácolt rántott húst fogyasztott, vegyeskörettel.

Fekete Sas

Hobo, Vadászat című albumán hangzik fel egy közjáték keretében a felkiáltás, mikor a vadászok a gazdag zsákmánnyal visszatérnek: Gyerünk a kastélyba! Esztergomban pedig egyre népszerűbb a mondás: menj a sasba! Na nem arrakell gondolni, hogy a kultúra helyi színvonala itt egyszerűen kiölte az emberekből a „menj a franca” típusú vagy menj a ….ba (szabadon behelyettesíthető) mondatokat, és helyette mindenki már csak e ragadozófaj nevét említi. A Fekete Sas ugyanis egyike a város néhány népi menzájának, véleményem szerint azonban a legjobb mindközül.

A főút mellett, szinte észrevétlenül bújik meg egy fa árnyékában az étterem - féle. Azért féle, mert bent csak 1 asztal van, de cserébe számos magas bárszék közül választatunk és könyökölhetünk a keskeny pulton. Nyáron további két asztalt installálnak a fa mellé. Egy megrakott tálcával kilépni a járdára azonban fokozott óvatosságot igényel, a fa ugyanis nem egy kertben, hanem a közterületen áll. Ebből is látszik tán, hogy itt nem fehérruhás emberek szolgálnak ki minket, hanem mi magunkat. Egyértelműen menza, de csak jellegében. A választék bő, bár meglehetősen állandó néhány változóval. Levesek, főzelékek, egytálételek, saláták, italok, x és y. A beltér egyszerű, de klímás és szépen rendben tartott.

A pénc, hát igen a pénc már megint. Nos, hiába is minden, fizetni kell. Itt nem kapunk ötszázé’ menüt. 600-800 az átlag, levessel drágább. Ez abból adódik, hogy az árak köret nélkül értendők, így egy rántott sajt 320ért meg a sült krumpli szintén 300ért már kicsit soknak tűnik, főleg ha hozzá vesszük, hogy a sajt 2 db kis háromszöget foglal magában. Így tudott megesni velem, hogy egy napon „Valami lazát ennék!” felkiáltással rendeltem meg a sajtomat, gondolván ma a pénztárcámat is kímélem. Aztán kiderült, az áfonyalekváros csoda drágább volt, mint egy un. egytálétel előző nap, resztelt máj, ha jól emlékszem.

Az egyedüli szép ebben az, hogy bármily sokat is fizetünk a fiatalabb kiszolgáló lány olyan zavarba ejtő kedvességgel, szinte könyörgéssel esd félpénzem után (kb. valahogy így: hétszázhúszforintot kérek széépeeeen), hogy komolyan mondom: fontolóra vettem kikérjem-e magamnak, hisz ebben a kapitalista - globalista világban igen is tessék keményebben követelőzni!

Wednesday, May 2, 2007

KFC

Este gyűltünk össze a kedves idős úr arcképét védjegyként viselő gyorsétterem körúti vendéglátó ipari egysége előtt a tesztvacsora kivitelezése céljából. Egyikünk meglehetősen elkésett, így jelen tesztünket sem hátráltatta munkajogilag kifogásolható jóllakottság vagy egyéb nemkívánatos telítettség.

A jó öreg KFC jó öreg lehet már, állapota vélelmezett korának megfelelő, így messze nem éri el az Astoriánál elhelyezkedő Burger King belső berendezésének színvonalát és meg sem közelíti hangulatát, de számunkra még az imént hivatkozott Burger Kinggel szemben lévő McDonlads berendezése is újabbnak és tisztábbnak tűnt. Koszosnak persze nem nevezném, inkább amolyan kopottas itt-ott. Kicsinek nem kicsi, de sem maga az étkezőtér, sem az asztalok nem rendkívülien tágasak. A Burger King ebben a számban eddig magasan vezet.

Lássuk a csirkét. A gyors étterem itt is csak átvitt értelemben helytálló, megint én voltam a legelső (én vagyok a legkövérebb), de a többiekre jócskán vártunk, míg ők is az asztalhoz ültek. Nem voltak túl sokan, a sebesség tehát a többi jelölt viszonylatában átlagos. A drága fogyasztó úgy négy-ötféle csirkemenüből választhat, amelyek között úgy a szendvicses, amint a tortilla-s vagy a sima sült krumplis egyaránt megtalálható. A pult fölött szemügyre vehető képek igen impozánsak, szép tányérokon ínycsiklandóan elrendezett fogások (csirke és krumpli), étvágygerjesztő. Sajnos azonban ki kell, ábrándítsam kedves gasztroszexuális olvasóinkat, ha netán gerjedelembe kerültek volna a fenti leírástól. A valóság ugyanis felér egy alapos makkszorítással.

Fogyasztottunk egy csirkemell menüt, egy cézár salátát, egy tortilla menüt, valamint egy csirkeburger menüt. Minden menühöz jár krumpli és innivaló. És van SÖR. Ennek később sorsdöntő jelentősége lesz!

Nos, ami jól néz ki a képeken a pult fölött, az jaj a makknak. A szép tányérokon gőzölgő finom falatok helyett olcsó papírtányérokon satnyuló kis falatkákat kaptunk, vékony papírtasakba csomagolt kisadag krumplival. Bár kevés, az íze tekintetében nem szenvedett jelentős kihívásokkal a csirkemell, nem volt száraz és feltehetően tiszta csirkéből készült. A szendvicset fogyasztó munkatárs nem fogalmazott meg különösebb panaszt, ugyanakkor maradandó élmények nélkül távozott, de jóllakottan (higgyék el, ez sokat jelent, egyenek csirkeszendvicset). A tortilla nem volt elég csípős, a cézár saláta pedig nem volt elég friss (ezt a politikai korrektség mondatja velünk, a tesztelő úgy fogalmazott, hogy szerinte olyan, mintha tegnapi lenne, vagy kicsit talán korábbi, kedves ügyvédek, ne is törődjenek vele, sosem látott még salátát).

Az átlagos ételélményt azonban nagyban, mi több, óriási mértékben dobja fel az alkohol dobozos és csapolt formája: a sör. Ettől egy kicsit minden jobb színben tűnik fel. 5 pontból 2,5. Viszont láttuk Csiszár Jenőt, élmény volt, úgyhogy 3. Hazafelé láttam Balázst is, de ez már nem jelent több plusz pontot. Bocs Balázs. Élmény volt.

KFC
Budapest,
Nagykörút

Monday, April 23, 2007

Gyorséttermek II. rész: Subway

Folytatjuk gyorsétterem tesztünket, mostani állomásunk pedig a Subway. Hátra van még a KFC és a Pizza Hut, de az aluljáró nem esélytelen.

Ezúttal ebédeltünk, tesztcsapatunk három főből állt, a vizsgálat tárgyát képező étterem a régi Váci utca elején, közel az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez található.

Kívülről jellegzetesen zöld, könnyen felismerhető és azonosítható. Belülről is ugyanúgy néz ki, mint az összes többi, még a falak festése is megegyezik, mellesleg nem néz ki rosszul, New York térkép van felfestve a metróvonalakkal. Ki látott még ilyet! Az étterem nem túl tágas, messze nincsen akkora hely, mint az eddig tesztelt vetélytársakban, az asztalok is kisebbek, de ahol mi ültünk, az stabilnak bizonyult, a székek nehezek, fémből vannak. Ez a gyorséttermi székfetisisztáknak jó hír, gyönge kezű lánykáknak és szteroiddal felfújt izomtiboroknak kevésbé (mi mindannyian kényelmesen lendítettük őket magunk alá). Tekintettel a helyszűkére és az emiatt kialakuló nagyongyors étterem fílingre, hangulatról nem igazán beszélhetünk. Alapvetően tiszta, itt-ott már kisé megkopott (ha jól tudom, ez volt az első a városban), de sosem fogunk úgy elücsörögni, mint egy Burger Kingben.

Ami viszont egyik eddigiben sem volt meg, hogy itt valóban friss kaját kap a felhasználó, amit ráadásul előtte készítenek el. Tekinthetünk úgy is a Subway-ra, mint alternatív fast foodra. A péktermék friss, vagy legalább is abban a hiszemben tart. Egyik tesztelőnk ezzel nem volt megelégedve, szerinte a barna buci nem volt egészen friss. Nos tehát. Sorba kell állni jobbról balra, először kiválasztjuk a pékterméket, majd a lényeget, a húsnemű töltetet, ami lehet hideg vagy meleg, ez utóbbi esetben csak a tölteléket melegítik meg, a zöldséget nem. Így helyes. Eztán válogathatunk a zöldségek közül, mi nem találkoztunk mennyiségi megkötéssel, úgy értem, amiből kérünk, abból adnak. Végül összeáll a szendvics, frissnek tűnő, sokféle húsból vagy halból, friss zöldségből, kesztyűben készítve, így nem kerülhet bele semmi olyan, aminek nem lenne helye. Italt a hűtőből vagy automatából tölthetünk, magunknak. A kiszolgálás gyors és udvarias, kevesebbet kell várni, mint a konkurenciánál, legalább is szubjektíve, hiszen a sor folyamatosan halad, nem kell egy helyben várni az ételre. Viszont jobban is involválódunk az ételszerzés folyamatába, nincsen meg az a királyi semmittevő érzés, amint egy McDonaldsban.

Amit ettünk finom volt. Eddig egyedülálló módon éreztünk más ízeket is az édesen vagy a baromi csípősön kívül. Az íz gyakorlatilag azon múlik, hogy melyik előre kitervelt konstrukciót választjuk, vagy hogyan konfiguráljuk szendvicsünket. De van! A sonkának sonka, a tonhalnak tonhal, a paradicsomnak paradicsom. Mennyei. Mindhárom szendvics ízletes volt (eltekintve a már említett szárazsági problémától, ami azonban elszigetelt esetnek bizonyult), azt kaptuk, amit láttunk és vártunk. Király a texmex szósz, de azért bánjunk az öntetekkel csínján, úgy jobban élvezhetjük a többi összetevőt. Nagyon fontos! Normál étkűek ne válasszák a normál, azaz fél szendvicset, kevés. A dupla, tehát normál szendvics azonban már jó méret.

Szóval minőség és rendes étel tekintetében nincs hiba, de összehasonlításokra egyelőre nem ragadtatjuk magunkat. Azt viszont már most eláruljuk, hogy a Subway drága. Egy teljes méretű szendvics ezerötszáz körül van plusz ital. Ennyiért máshol más dolgok is beleférnek, műanyagból.

Subway,
Budapest,
Váci u.

Wednesday, April 11, 2007

Intermezzo – „Muskátli” Vendéglő

Egy kis hazai felüdülés az amerikai lázban Húsvét alkalmából. Komplett kirándulás nagyszerű ebéddel és útleírással. Hollókőn jártunk.

Reggel tízkor indultunk kocsival a belvárosból, Budapestről. Feltöltöttük a csomagtartót babakocsival és tápszerrel, tekintettel a barátcsalád óriás kék szemű porontyára, a női gurmanók felszerelkeztek a kötelező folyóiratokkal és édes nedvekkel, majd útnak eredtünk. Kerepesi, Hungária, 3-as kivezető, majd rárontottunk az autópályára. A bébivel a fedélzeten mérsékelt átlagsebességgel, vadabbaknak jut 60 km autobahn, magyar közönséggel. Hatvannál kell letérni Salgótarján felé, majd egy tűrhető minőségű, kanyargós úton nyomultunk tovább elég hosszan, Hollókő ki van táblázva, arra kell menni. Egy bő óra alatt odaértünk, a faluban van parkoló, 500,-/nap. Van közel palóc nénis wc, becsületkasszás, 100,-/pisi, de azért figyelnek.

A parkolóból néhány perc séta az ófalu, úgy hatvan-hatvanöt ház, az utcácskák nem gyerekkocsi-barátok, mert nagy sziklákból állnak. A falu viszont lenyűgözően szép, a régi házak, a népviselet, érdekes és látványos.

Megéheztünk, hát betértünk a „Muskátli” Vendéglőbe. Magyarázat nincs az idézőjelre, de az étteremben nem csalódtunk. Régi palóc ház fél pincéjében, óriási, kétszintes kerthelységgel. Hagyományőrző, tiszta, jó minőségű berendezést találtunk, gazdagon díszítve, beleértve a kedves és udvarias, ráadásul a falu történetéről precíz információkkal rendelkező pincéreket. Volt cserépkályha, meg eredeti régi bútorok is, abból szedték elő a terítőket.

A Felvidékre tekintettel a sztrapacska különféle verzióit fogyasztottuk, rengetegféle van, juhtúróstól kezdve a káposztáson keresztül a flekkenesig. Ettünk előtte leveseket, mind finom volt és jó forró, különösen a palócleves, amely kellően csípős, jó gazdagon.

Asszongya, volt egy pecsenyés sztrapacska, az enyém. Fantasztikus! Igazi sztrapacska, apró szemű, juhtúróval, tejföllel, friss hagymás mustáros szósszal elkészített sertésszeletekkel. Egyetlen apróságba köthetek csak bele, a szélén egy kicsit összeállt. Ezen túl fogyasztottunk még sima juhtúrós sztrapacskát lila hagymával, ragyogó volt, legközelebb több lilahagymát kérünk szépen, valamint marhapörköltet galuskával, nagyon jó volt, semmi mócsing, omlós, vaj puha marhahús. Igen, igen, ahol még a vendégért főznek.

A desszertet nem vártuk meg, mert ki akartuk használni a jó időt, de én ittam egy házi bodzaszörpöt, azt mindenképpen próbálják ki.

Nagyszerű hely a „Muskátli”, látogassák bátran, bár felteszem, a többi étteremben sem fognak csalódni, akad is belőlük jó néhány.

Ebéd után tovább sétáltunk, láttunk szép régi házakat és népeket, ezer éves szövőgépet és fiatal szövőlányt, köcsögöket és egyéb cserepeket, kár, hogy ez a hagyományőrzés nem általános. Majd’ mindenhol lehetett kártyával fizetni! Felmentünk a várba is, egész épen megmaradt, gyönyörű a kilátás, voltak várjátékok, csak kicsit szeles.

Hazafelé beugorhattunk volna Szirákra, ott is van kastély, de nem tettük. Hollókő viszont egy jó kis szombati program. Menjenek és ne szemeteljenek.


„Muskátli” Vendéglő
3176 Hollókő
Kossuth u. 61.

Monday, April 9, 2007

Burger King

Este nyolc körül térünk be összehasonlító tesztünk második állomására, a Burger Kingbe, az élmények közelebbi összehasonlíthatósága érdekében szintén az Astorián.

Kívülbelül
Első benyomásunk, hogy meleg van, jó meleg. Második benyomásunk, hogy baromi lassúak voltak, mert csak egy kassza üzemelt, ahol szép kis sor alakult ki. Ezt a Mekiben jobban csinálták. A pultos lányok legalább mosolyogtak és kedvesek is voltak, viszont a krumplinkat odaszexuálták a tálcára, durván bántak vele, ki is ömlött. A kólámat is kiöntötték.

A étterem önmagában sokkal hangulatosabb, mint a szemben lévő rivális. Eleve a két moci a 66-os út mellett, kényelmesebbek a jobban elszigetelt boxok, sokkal amerikásabb az egész, itt szívesebben ücsörög az ember, mint szemben. Itt is van net, ha jól emlékszem még wifi is, szóval éttermesebb az egész, nem annyira egyél aztán mennyél mán.

Amit ettünk
Az étlapunkon szerepelt egy dupla sajtburger, krumpli és kóla, egy whopper menü, valamint egy dupla whopper menü, burrito-val és fánkkal, végül egy csirkeszendvics.

A krumpli egyik tesztelőnk szerint füstösebb, élőbb ízű, mint a konkurenciánál, viszont találtunk nyers példányokat, a kóla jó, bár végül kevésnek bizonyult. A whopper, mint a Burger King fő attrakciója méltó a nevéhez, nekem jobban ízlett, mint a bohócos óriás szendvics, valaki szerint nem volt olyan összeaszott, nem esett annyira szét, és volt némi íze a húsnak, bár az erős mustár ezt azért jól kendőzte. A zöldségek frissebbek voltak, és érezni lehetett a jellemző, kellemes olajos ízt, csapatunknak jobban ízlett a szósz is, de lényegében itt is ugyanazt az édes alap ízt kapjuk, mint a másik helyen. Minden zsömle édes volt, édesebb, mint a Mekiben.

A whopper nagyobb, a választék viszont talán kisebb, ám ezt nem támasztja alá pontos vizsgálat. A csirkeszendvics csalódást okozott, nem volt elég meleg, alig volt benne zöldség, határozottan rosszabb, mint a Mekiben. A burrito babos, csípős és természetesen édes. Miért félnek ezek a sótól? Itt van viszont rendes szendvics, de azt nem próbáltuk ki. A fánk rendben volt.

A legnagyobb problémánk az, hogy tesztgárdánk egyöntetű véleménye szerint bizonyos szendvicsek kisebbek, mint a képen. Adott ugyanis a whopper, ami nagy, ezt már tisztáztuk. A képen a sajtburger, vagy a csirkeburger ugyanakkora, mint a képen a whopper. A valóságban azonban szerintünk kisebb. Na de kérem szépen!

Részeredmény: McDonalds – Burger King: 0 – 1.

Thursday, April 5, 2007

McDonald's

Legal notice: Kedves Ügyvédek! Az alábbiakban kizárólag személyes benyomásaink alapján kialakított véleményünket, hangsúlyozom, véleményünket rögzítjük. Csak semmi pereskedés!

Aperitif
Óriáslenyűgözőmegagrouptesztünk első lépéseként hova is mehettünk volna máshová, mint a Mekibe. Még emlékszem, amikor kiskoromban megnyílt az első McDonalds Győrben. Elmenni oda enni esemény volt, nos azóta megváltozott egy kicsit a helyzet, de mi most nem úgy tekintettünk az étteremre, mint a yuppiek elfoglalt világának biztos és gyors kalóriaforrására, hanem elmentünk VACSORÁZNI. Háromfős, mindenre elszánt csapatunkat alaposan felkészítettük, és jó éhesen jelentünk meg a munkavégzés helyén. Professzionális módszereinket a végletekig tökéletesítve kezdtünk neki a Duchemin eddigi történetének legjelentősebb tesztsorozatához. Az Astoriánál lévő éttermet választottuk a próba alanyául. Mindenki pontosan érkezett, kicsit izzadt a tenyerünk és remegett a térdünk mielőtt beléptünk, de aztán beléptünk és belefogtunk a kemény munkába. Higgyék el, ez távolról sem szórakozás.

Kívülbelül
Az elegáns környékhez igazodik az étterem berendezése, ami kiszolgálja az ott megforduló összes célcsoport ízlését egyszerre, így az amcsi hangulatú műbőrpad (menőknek) felett fekete fehér portré fotók (időseknek) függenek, a bútorzat modern, akárcsak a többi berendezés, de van itt fülhallgatós CD játszó meg gyerekülés is. Megnyálazott és levegőbe tartott ujjunk nem érzett wifit, de net van fix gépeken. A Mekiben széles a választék, és erre nem mulasztják el felhívni a gyanútlan fogyasztó figyelmét. Jó formán be sem lép a vendég, már színes táblák kiáltják az arcába a legújabb akciókat, biotejet, gyümölcsöt, meg varázs szívószálat (ezért még visszamegyek), és a táblák megismétlődnek majd’ minden oszlopon és falon, mire a pulthoz érünk. A gaz imperializmus lenyűgöző bősége.

Amit ettünk
A tesztmenü az alábbiakat tartalmazta: Big Mac menü kólával, kis shake, friss gyümölcs, Quarter pound royal cheese (akik nem látták: Sajtos McRoyal) krumpli, juice, továbbá az eredeti Szendo Mexicano (sic), a lenyűgöző krémsajtos jalapeno paprika, végül a méltán híres eperfagyi és juice (hja, két juice, valaki kap egy figyelmeztetést).

A kiszolgálás baromi lassú volt, én kértem először, mire a többiek leültek, majdnem kihűlt a sok finomság. Az asztal úgy mozgott, mint a centrifuga, kis agyalás után rájöttünk, hogy ezt nyilván a shake frissen tartása végett tervezték így. Jó hangos volt a zene, alig bírtunk konzultálni szakmailag, de jótékonyan elkendőzi a kisebb orális és anális zajokat. A kolléga kifogásolta, hogy nem adtak evőeszközöket! Ő nagyon lelkiismeretes.

A gyakorlati próbát a krumpli konzumálásával kezdtük, és kivétel nélkül egyetértettünk abban, hogy a jól elkészített mekis krumplinak nincs párja. Idézett példány pedig ebből a fajtából származott, így friss volt és forró, kiegyensúlyozott só mennyiséggel ellátva, megfelelően átsütve. A főfogással kapcsolatban már megoszlottak a vélemények. A Szendo Mexicano (nem merem kisbetűvel írni) szakvéleményünk szerint kócos salátát, dupla sajtot, paradicsomot, ubit, paprikát és húspogácsát tartalmazott, Mexikót pedig egy baromi csípős szósz hivatott a szájba idézni, amelynek eredményeképpen néhány falás után a kolléga már csak a csípést érezte, egyéb ízeket nem, így ő ki is esett a munkából. A quarter puond cheese-t fogyasztó sztoikus tesztelő szerint ennek is ugyanolyan íze van, mint bármi másnak itt, és hogy is jöhetnénk mi ahhoz, hogy ezt kétségbe vonjuk. Némi fűszer azért érezhető volt. Minden szendvicsek királya, a Big Mac-et alig lehet kézbe venni, szerintem ezt csak Mick Jagger tudja rendesen megenni. Nekem szétesett az első harapás után, és minden tiszta összetevő lett. Szerencsére folyamatos a takarítás, több ízben minket is feltakarítottak. Nem állítanám, hogy a Big Mac-nek lenne bármilyen íze. A hús kifejezetten semleges Ph értékű lehetett, még egy csipetnyi olaj ízt sem tudtam fellelni. Fűszer, netán só, semmi. Ugyanaz az egyen meki édes íz, ami gyakorlatilag a hal és csirkeszendvicsen kívül minden szenyában fellelhető, akárhol a világon. Viva la globalizáció!

A szendvics után lemarattuk a nyelőcsövünket egy kis kólával, juice-szal (ízelválasztóként), majd belekóstoltunk minden mexikói kedvencébe, a jalapeno paprikába. Kóstolták már a vizes zoknit, mosás előtt? A csokis shake nem volt rossz, megközelítőleg ugyanolyan édes volt, mint a Big Mac, csak hideg, meg olyan sóderes. Mondtam is az egyik munkatársamnak, hogy az én sékem jobb, mint az övé, megtaníthatom, de hát… Az eperfagyi hűde finom volt. Tényleg. A juice szerintünk nem száz százalékos narancs. Egyik környezettudatos tesztelőnk örömmel nyugtázta, hogy a kávénál megkérdezték, hogy kér-e cukrot, és mivel negatív választ adott, így nem kellett kidobni a fel nem használt cukrot. Szalvétát is keveset adtak.

Szándékosan hagytam a végére a friss gyümölcsöt. Egy lezárt műanyagzacskóban kaptam, a tájékoztató szerint 75% alma, 25% szőlő és a friss gyümölcs legtermészetesebb összetevője, antioxidáns. Megjegyzem, én hozzáadott antioxidáns nélkül soha nem eszem friss gyümölcsöt. Az almával kezdtem, aminek alma íze volt, a számban viszont mintha éreztem volna némi szájpenészt. A szőlő pedig bizonyára komoly biológiai kutatás eredménye, valahogy kivonták belőle az ízt.

Summárom
John Legend nagyszerű, a McDonalds kevésbé, mégis visszatérünk néha – néha egy édes szendvicsért, vagy egy fagyiért. Van ebben valami. Talán a gyümölcsnek köszönhető, de a várttal ellentétben nem éreztem magamat úgy, mintha kövek lennének a hasamban, és a többiek sem panaszkodtak erre, de hazafelé valahogy egyikünk sem beszélt arról, mit ettünk.

Következik a Burger King!

Tuesday, April 3, 2007

Figyelem! Olvassák! Rettentőség!

Figyelem! Figyelem! Csak folyvást, csak folyvást! Olvassák, nézzék, lapozgassanak! Egyedülálló produkció! Világújdonság! Lenyűgöző teljesítmény! Fantasztikus eredmények! Meglepő fordulatok! Hihetetlenség! Sosem volt még ilyen! Első a virágegyetemben! Óriási mega group teszt! Amerikai gyorsétterem összehasonlítás! McDonalds, Burger King, Kentucky Fried Chicken, Pizza Hut, Subway! Egyedi értékelések és összehasonlító eredmény. Végül minden jóra fordul majd! Hamarosan a leDucheminen!

Olajszag gyárdudával 550-ért

Ha a magyarországi körutazásunk közben romlik el a GPS és véletlenül Tatabánya lakótömbjei között jövünk rá: eltévedtünk, ne essünk pánikba, hogy látnivaló híján maradunk. Az útikönyvek igen is megemlítik a székhelyvárost, mi másért is, mint a Turul-madár miatt, és a szép vonalvezetésű, hegyek között kanyargó autópálya kedvéért. De ha még mindezzel sem telnének be lelki szemeink és megéhezünk a látnivalók bebarangolása közben, messze kerüljünk el egy magas gyárkéményt, melynek árnyékában Tröszti klub néven hirdeti magát Felsőgalla nép-menzája. Most azonban tegyük fel, hogy valóban az erőmű mellett fogy ki a benzin, és ha már megálltunk hát ebédeljünk!

A nyáron kiülős-sátor védte asztalokat is felvonultató, télen viszont zsúfolásig megtelt étterem four-season jellegzetessége a mindent átható és átitató, többször leégett és alaposan elfáradt olajszag, amely olyan mélyen ássa be magát a fél órás zabálás alatt ruháink redőibe, hogy a környékbeli államhivatalok dolgozói rögvest kiszúrják: Te ma a Trösztiben ebédeltél. A kajáldát ugyanis kizárólag a vonzáskörzetében 300 méteren belül megtalálható szocialista realista stílusú irodatömbökbe tömörülő hivatalnokok táplálják, azaz őket táplálja fél 12 és 12 között. Ebben az időben lehetetlen ülőhelyet kapni. Az ebéd egyébként változatos, kb. 2 hétig. Aztán szép lassan kiismered, és felfedezed a hétvégi tárkonyos húsos zöldség levesben a hétfői csirkehúst, a keddi alaplevet, a szerdai tésztát, és a csütörtöki karalábét. A krumplipüré különösen fájó pont volt nekem. Édesanyám figyelmeztetett egyszer, étterembe soha, mert porból készül. Áá, gondoltam, de nem a Trösztiben. Tévedtem…

A második fogás 4 fajta, melyből egyik általában valamilyen főzelékféle. Én ezeket ritkán próbáltam, de akkor meg voltam elégedve velük. Ha szépen nézünk a pincérre még egy kis pörköltszaft is jut a krumplifőzire. A húsok, bár igen változatos néven futnak mindig ugyan azon elgondolás mentén készülnek: végy egy szelet pulykát, klopfold ki, majd öntsd le valami szósszal és nevezd el Bakonyi tokánynak, Hentes tokánynak stb., stb. A mindig favorit milánói bordában nem csalódtam egyedül, a rántott húst bárhol, bármilyen körülmények között megeszem, bár igaz a tésztán lévő gépsonka megbocsáthatatlan.

A teljes menü ára üti az ezer pénzt, napi kajálásra az Elkúró rezsim alatt tehát kevésbé alkalmas, de kisebb igénnyel kevesebből is megússzuk. A levesek ára a benne lévő hústartalom függvénye. 100, ha csak zöldség, 150, ha hús is úszik benne. (A marha gulyást egyébként csak ajánlani tudom!) A „második” ára 550 jelenleg, de felfelé bármikor változhat. (Két év alatt 100 froncsót ugrott…) A saláták igen drágák 100 ft, vagy 150 pl. a spanyol nap érlelte piros (szerintem zöld) paradicsomsalátáért. A palacsinta ára egyenesen szabad rablás, egy nutellás pár 200 lepedő, de ne csodálkozzunk, ha a nutella nem olyan ízű, mint amilyet a vigyorgós nyulas üvegből kanalazunk néha… A legolcsóbb ital természetesen a bányai csapvíz, de 20 forintért (1 dl) már ásványvízre cserélhetjük a klórízt.

És mindehhez, teljesen grátisz, pontban délben, hosszan búg fülünkbe az egykor volt régi időket idéző gyárduda, legalább egy percre elterelve figyelmünket a tröszti lakomáról!

Tröszti Klub,
Tatabánya

Monday, April 2, 2007

Sir Williams Skót Étterem és Söröző

Éppen a kezemben tartom a névjegyüket, skótkockás takaró van ráfényképezve, olyan, amilyet a macskahordozó alá szoktak rakni, hogy ne piszkítsa össze a kocsit, ha utazik a kis kedvenc a családdal nyaralni. A macskák többsége komolyan küzd az inkontinenciával, halmazállapotra tekintet nélkül. Nos, jó étvágyat! Még annyit, hogy a kártyán angolul és magyarul is rajta vannak a fontosabb adatok, de hát akárhogy nézem, ez takaró. Nincs mese, takaró.

Ezt a helyet nevezhetjük pub-nak, így angolosan, végtére is valahonnan arról a környékről származó stílust képvisel, fogadjuk el hitelesnek (nem fogunk csalódni). Kívülről nem túl feltűnő a bejárat és a homlokzat, de ha valaki ide igyekszik, biztosan megtalálja. Javaslom, hogy foglaljanak asztalt telefonon, az a biztos, mert az utcáról betérve nehezebb asztalt szerezni, ritkán tátong üresen a csehó. Nekünk eddig még mindig szerencsénk volt, találtunk nemdohányzó asztalt.

Az étterem egyébként nem túl tágas, de szűkössége meghitt és otthonos hangulatot teremt, különösen ajánlott azon kedves olvasóknak, akik nem tudnak késsel villával enni, vagy csámcsognak, esetleg még mindig fújnak nyálbuborékokat a leves után, mert zárt boxok vannak, nem bámulnak bele az ember szájába, cserébe sajnos mi sem bámészkodhatunk. A nemdohányzó rész hátul van a bárpulttal szemben, így az egészségesek helyzeti előnyt élveznek rendelésnél, de itt is szűkösen vagyunk. Minket másodszor ültettek egy olyan négy személyes asztalhoz, ami valójában csak három személyes, mert a negyedik szék felett belóg valami villanydoboz, itt csak fej nélküli lovasok vagy motorosok férnek el, de én ilyen alakokkal nem szívesen ülök egy asztalhoz. Tesztünk során a velünk együtt a nemdohányzó szakaszban eszegető társaság masszívan dohányzott, ami ellen félhangos halálhörgéssel, idült tüdőbajtünetek felidézésével és egyéb gusztustalan hangutánzással próbáltunk fellépni, sikertelenül, úgyhogy megkérdeztük a pincért, hogy ez nem a nemdohányzó rész-e netán, mire azt válaszolta, hogy gyújtsunk csak rá nyugodtan, már a többiek is dohányoznak…

Lássuk csak, mit ettünk! A kolléga fogyasztott egy gulyáslevest, majd hortobágyi palacsintával folytatta a sort. A leves rendben volt, jó forró és nem mócsingos hússal rakták tele, a krumpli-hús-zöldség triász aránya is megfelelő volt. A palacsinta viszont csalódást okozott. Egyrészt a hús darabos volt, másrészt a tejföl sem volt megfelelő arányban elkeverve, és az egész úgy általában nem okozott kielégítő érzetet. Jómagam valamiféle skót zöldséglevessel melegítettem, amire ráillik a palacsintára mondottak jó része, nem volt rossz, de nem hagyott maradandó emlékeket. Annál inkább a második fogás. Biztosra mentem, steak-et ettem. Rengetegféle steak van, többféle húsból, többféle fűszerezéssel és változatos szószokkal. A pincér értette a dolgát és nagyon helyesen egy natúrt ajánlott, speciális skót fűszerezéssel (cca, összefutott a számban a nyál), steak burgonyával. Immáron többedik ízben nem csalódtam bennük. A köret úgy volt megsütve, ahogy annak lennie kell, megfelelően pirítva, keményebb héjban, de cseppet sem megégetve és a teljes belsősége is át volt sütve, nem kellett hozzá sem só, sem bors, úgy volt nagyszerű, ahogy a szakács a tányérra teremtette. Hahá, no és a hús, mit hús, élmény. A fűszerezés kihozta a bélszín legjobb énjét, természetesen közepesen átsütve, enyhén véresen (itt tudták, hogy a közepesen átsütve ezt jelenti), katarzis uraim, katarzis. És a hatás utána, úgy értem ez egy olyan vacsora, ami után az ember nem törődik a szuvasodással meg a Ph értékkel, csak hogy minél tovább megmaradjon az íz. Mondanom sem kell, a Guinness édes kesernyés bársony simogatása csak emelte az esete fényét és Oscar-díjas mellékszereplőként járult hozzá a bélszín ragyogó alakításához. Végül pedig nem is fizettünk túl sokat, ketten tízezer forint alatt maradtunk.

Briefly: uniquely scottish atmosphere. Original flavours, inimitabel romantic – says the card. More or less that is the truth. Lot of fine steaks with the best potatoe I have ever tasted. Fine Guinness, but the place is small and dark, unfortunately not exactly for non smokers. Strongly recommended.


Sir Williams Skót Étterem és Söröző
1092 Budapest,
Ráday u. 9.

Sunday, April 1, 2007

Múzeum Cafe

Gyorsteszt – Múzeum Cafe

A Múzeum Kávézó a Kiskörúton van és nem a Múzeum Étterem, hanem eggyel odébb, egy kicsiny kis bisztró, ami a rendszerváltástól magát nem zavartatva üzemel vígan a belváros közepén, ami leginkább a berendezésében és hangulatában nyilvánul meg, amiért persze nyilván a közeli egyetem értő közönsége is felelőssé tehető. Ennek persze mi most itten örülünk, begyömöszöljük a zsemlét meg a fél liter tejet a zsebünkbe és becsüccsenünk mega group tesztünk első állomása után egy gyomorgyógyító sörre az ablak melletti kis asztalhoz. Sajnos a főszerkesztő kolléga abban a tévhitben van, hogy még vezetnie kell, így alkoholmentes sört kér a többiek szánakozó kacajától kísérve, de hamarosan fény derül, a tévedésre, így az alkoholmentes a mosogatóban végzi, a pohárba (valójában egy másikba) friss barna Salzburger kerül. Nagyon finom volt, selymessége és kesernyésen édeskés íze a Guinness-ével vetekedett. Kóstolják meg!

Amint azt már méltóztattunk említeni, a hely kicsiny sziget a körút forgatagában, terasszal, de ahhoz azért még hideg volt. Sajnos az ajtót nyitva tartották, így bent sem volt sokkal enyhébb az idő, bár jobb dolgunk volt, mint annak a vállalkozó szellemű párocskának, akik hely hiányában kint próbálkoztak, de aztán elég hamar feladták.

Fizikai létét tekintve régi vágású kávézó asztalkák vannak, és vannak újságok is, meztelen nőkkel, meg minden. Az asztalon előzékenyen elhelyeztek fóliázott pogácsát, ki-ki sörkorizhat kedvére. Az ablak mellől pedig szép kilátás adódott a körút forgalmára, megfelelő időzítéssel pedig az egyetemista csajokra, pasikra, ízlés szerint. A berendezés magába szívott némi kellemes szocreál hangulatot a nyolcvanas években, és most abból él, hogy kisugározza azt, ez a hely ezért jó, nem retro, ez az eredeti. A wc is rendben volt.

A sikeres párkapcsolat megőrzése érdekében a hím süteményt visz a nősténynek hozzá hasonló hímek körében elfogyasztott söre után. Tiramisu nem volt (akik kitalálják, melyik kolléga kedvence a tiramisu, azok között tiramisut sorsolunk ki), így profitterolt került a műanyag dobozkába, amiről csak annyit, hogy elfogyott, de igaz rá az olaszságokkal kapcsolatban határozottan elfoglalt álláspontunk.

Briefly: small bistro on Kiskörút. Seems being retro, but it’s the original one. Shabby looking inside, but that is why you are here. Fine ale, magazines, and news, big windows with beautiful wiew. Lot of sweets. Recommended.

Múzeum Cafe
Budapest,
Kiskörút

Pikant

Csak semmi konspiráció, de tényleg megint Tatán jártunk. Most egy étteremben. Nem először vagyunk itt, és az első benyomás igazán kellemes volt, jót ettünk, hát visszatértünk többedmagunkkal, hogy minél szélesebb képet nyújthassunk a nyájas olvasónak.

Kezdjük kívülről. Ha ide indulnak, és nem tudják már most, hol van a ristorant, akkor nézzék meg térképen, mert a cím alapján nehéz odatalálni. Internetes segítségként annyit tudunk tenni az ügy érdekében, hogy leírjuk, az 1-es út Tatabánya felé eső része mellett van egy erdős-bokros terület, ott van eldugva. Parkoláskor vigyázzanak, mert nincs aszfaltozott vagy kövezett parkoló, de defekttől nem kell tartani (amen). Van jó nagy ablakkal megáldott zárt terasz (vélhetően nyitható), paranoidok parkolhatnak úgy, hogy lássák a kocsit. Az ajtón belépve egy bárpulttal találtuk szembe magunkat, ahol egyből sikerült elkapnunk egy pincért, rögvest kaptunk is egy szabad, nemdohányzó asztalt, az említett teraszon (nem én vezettem). Már most felhívjuk érzékeny ülepű olvasóink figyelmét, vigyenek magukkal kispárnát, mert a székek a mi gumóinkat megnyomorgatták, egyébként pedig igen huszáros pózban ültünk végig, lévén a derékszöget a székeket készítő asztalos bizony nem becsületes rögzítő elemként, hanem szigorú támladőlési szögként alkalmazta.

A berendezés kellemes és minőségi, nem túldizájnolt. Sok a fa, lambéria, van egy faldarab a fal mellett merőlegesen egy kis ablakkal, amiben lámpa ég, van búbos kemence is, meg emelet, kisebb, kétszemélyes asztalokkal. A miénken tiszta fehér terítő volt, amely az étterem egészére jellemző narancsszín papírrátéttel volt díszítve, ami szemmel láthatóan cserélhető volt, mégis mintha láttam volna egy foltot rajta. Az eszcájg ki van rakva előre.

Lássuk csak, mi került a bélésbe! A lány gurmanók csak édességet ettek (meglehetősen késő volt), a fiú gurmanók azonban ennél jóval elhivatottabbak a kedves felhasználó érdekében, így a kolléga egy tzatziki öntettel megbolondított csirkecomb filét tett a magáévá, a cikk szerzője pedig szűzérméket fogyasztott parmezánbundában tésztával és paradicsomszósszal.

Az étlap meglehetősen gazdag, a saláták pedig igazoltan olyan finomak, mint Ausztriában. A carte elején a tulajdonos romantikus hitvallása olvasható, aminek az étterem többé-kevésbé meg is felel. Sajnos nem volt időm komótosan elidőzni a lehetőségek között, mert egyrészt társaim, másrészt pedig a pincér úr is határozottabb volt, mint én.

Söröztünk, de előtte preparáltuk a gyomrunkat egy kóser szilva- és mézes barackpálinkával. A szilvát úgy szolgálták fel, ahogy az meg van írva, kis kardra szúrt aszalt gyümölcs a tetején, és a mézes barack, isteni volt. Lássuk a szilárd eledeleket! A felszolgálással nem volt semmi probléma, és a megjelenés is ragyogó, szép, elegáns tányérokon, ízlésesen felépített kompozícióban, friss zöldségdíszítéssel. Nem kell azért mindent megenni.

A csirke a tzatziki mártással finom volt és omlós, illett hozzá a saláta köret, ami önmagában is megállta volna a helyét, hiába, ez a hely király salátában. A kolléga kevesellte az adagot, bár ez inkább az ő térfogatát dicséri, mintsem a felszolgált étel mennyiségét minősíti, ugyanis igen szép adagokat adnak, nem kicsinyesek. Nekem azonban csalódást okozott a kért fogás. A neve alapján valami hungaro-olasz különlegességet vártam, de csak újabb bizonyítékát kaptam annak, hogy olaszos ételt leginkább sehol ne együnk, csak Olaszországban.

A panírbundában a parmezánt én csak nyomokban leltem fel, bár mások szerint érezhető volt valahol a nyelv alatt, valójában inkább a húsra szórt sajtban ismertem fel a beígért parmezánt. Mire hozzákezdtem – igaz előtte elmentem kezet mosni meg pisilni, de nincsenek prosztata problémáim, a wc viszont tiszta volt és jól felszerelt, minden szükségessel – a tészta egy része, a hústól távolabb eső, már kihűlt. A paradicsomszósz szerény véleményem szerint inkább dobozból, mint a héjából származott. A három jókora sertés szelet pedig leginkább semmilyen ízű nem volt, én jobban értékeltem volna egy markánsabb parmezánozást és erősebb fűszereket, valami egzotikusra számítottam, de hát a sertés már csak ilyen kevéssé egzotikus étel mifelénk.

Édesség területén ugyancsak dicsérhetjük az elegáns felszolgálást, a gundel palacsinta nem is adott okot kifogásra, de a tiramisu inkább egy nagyon finom sütemény volt, amit tiramisunak hívnak. Szerintem. Összességében nem ettünk rosszat, de most valahogy nem volt meg az a katarzis, amit mondjuk egy jól elkészített steak vált ki az ízlelőbimbókon keresztül az agyban. Hja, a marha, az marha. És persze a zene! Élőzene volt, túl hangos, de Chris Rhea ott volt velünk.

Maradt egy apró kellemetlenség a végére. Összekeverték a számlákat, ha nem figyelünk, ráfizettünk volna.

Briefly: Nice restaurant in Tata close to the road no. 1. Enough space, clean tables, but not so comfortbale furniture. Great salads, beautiful dishes, but the parmezan coated pork chop wasn’t exotic enough as I hoped to be. Fine sweets, and the finest apricot palinka with honey I have ever drunken. Don’t forget it’s not Italy. They mixed up the bills. Recommended.


Pikant Étterem,
2890 Tata,
Építõk Parkja

Igyunk egyet a Lánchídban!

Janci gurmano becsülettel elkésett a tesztelés megkezdésére kitűzött időpontról, jómagam pedig kissé alulméreteztem az öltözékemet egy kora tavaszi esti lánchídi ácsorgáshoz, úgyhogy vacogó fogakkal kocogtunk be a Fő utcában, a Lánchíd budai hídfőjénél található kocsmába, amit lenyűgöző kreativitásról téve tanúbizonyságot, egyszerűen Lánchídnak kereszteltek.

A Lánchíd egy igazi, klasszikus kocsma. Nem pab, nem étterem, nem lúnzs, kocsma. És ettől olyan nagyszerű. Kocsival ne menjen a kedves olvasó, parkolni csak a járdán lehet, és ez úgysem az a hely, ahol egy citromos ásványvízzel vagy egy lájtkólával intézik a dolgokat. Itt nem lehet kispályázni. A jó öreg 19-es villamossal végigzötyögni a budai rakparton viszont megalapozza a ránk váró hangulatot, tulajdonképpen ez a legjobb választás, átsétálhatunk Pestről is a Lánchídon, de én mégis inkább a 19-est javaslom, az a Lánchíd-járat, és kész.

Térjünk is be! És még egyszer! Kocsma! Igazi „kocsmabútorokkal”. Ha kora este tér be a szomjas vendég, találkozhat néhány igazán fröccsös arccal, akik tudnak még valamit a világ folyékony részéről. A hely nem túl tágas, és zsúfolt, többek között ez adja meg a fent részletezett hangulatot. Vegyük sorra. A berendezés három szintre osztható. Alul a szűk asztalokon kockás terítők mellett régi székek és néhány box. Egy szinttel feljebb régi pesti fényképek, rengeteg, mindenféle, zsúfoltan, összevissza. Még feljebb ezer éves magyar filmes plakátok, eredeti fémreklámok, régi harmónika, rádió, valamint a gyűjtemény fénypontja két fénykép, amin a tulajdonos BB. King és Eric Clapton társaságában látható. A plafonon pedig további plakátok mindenféle koncertről a jazz és a blues szellemében. Zene van! Tévéből, koncertfelvételeket adnak, változatos és kellemes. A választék egy bazi nagy fekete táblára van felírva krétával. Jó széles, különösen a rövidek. Az árak középkategóriásak. Mi a kandallóval burkolt radiátor mellé telepedtünk le és melegben fogyasztottuk el bevezető rövidünket, majd frissen csapolt söreinket. Aznap negyed egyig dolgoztunk!

Tudják, van ebben a helyben valami különleges. Az összevissza stílus, a zsúfoltság, a keveredések otthonos egészbe állnak össze, olyan légkört varázsolva, ahová az ember visszatér, ha egyszer bejött neki, amit látott. A berendezésen látszik, hogy a tulaj, aki egyébként majd’ minden este bejön, és maga is beáll a pultba, őszintén válogatta, gyűjtögette össze ezt az egészet. És ez itt a lényeg! A képmutatás teljes hiánya. Ez a hely az, aminek látszik, és nem is akar más lenni. Rengeteg arcot üdvözölnek visszatérő vendégként, de mindenkivel egyformán kedvesek. És a csapos is ott van a szeren. Látszik rajta, hogy érti a dolgát. Zsigerből figyel, a szeme sarkából radarozza a terepet, és azonnal kiszúrja, ha valakinek fogyóban a söre, mindig időben érkezik, és sosem tolakodik, ha nem hát nem. Meleg kaja nincsen, de a melegszendvicset próbálják ki! Egy dolog azonban sajnos számunkra negatívan változott. Néhány évvel ezelőtt, amikor felfedeztük magunknak ezt a helyet, még főleg a régi öregek jártak ide, nem volt mindig tele a helye. Mostanában viszont elő-előfordul, hogy nincsen szabad asztal. Annál inkább megoldás, készséggel ültetnek, vagy állítanak le a pulthoz, hozzák a piát, és még a klasszikus csapos-vendég diskurzusba is belehallgathatunk. Jó hely. Ááá, viszont ha taxiznának egy késő esti órán, válasszák inkább a nagy cégeket. Mintha át akartak volna minket verni, vagy valami ilyesmi.

Briefly: if you wish to find a real „kocsma”, you are at the place. Good old folks and kind service, with a feeling what brings you back if you liked it once. A very mixed style from granny’s closet to the photo of BB. King and Eric Clapton with the owner on the wall. Strongly recommended.

Lánchíd,
Budapest, Fő utca.

Monday, March 19, 2007

Ínyencvacsora

Szombat estére valami komolyat szántunk, egy kellemes vidéki kisvárosban, Tatán. Betértünk hát oda, ahová Jack Sparrow is betérne, ha visszatérne a mélyből, a Fregattba.

Az étterem panzió is, de a szállást most nem próbáltuk ki. Ennek köszönhetően van két parkoló is, egy a panzió udvarában, ez szombat este tele volt, egy másik az étteremmel szemben, részben elkerítve. Mindkét helyen biztonságban van az autó, Tata egyébként sem az a veszélyes környék.

Az étterem jó nagy, kellemesen zsúfolt berendezéssel, szép lambériával, hajós-kalózos jellegű bútorokkal, teleaggatott falakkal. Mindez mégsem mesterkélt, hanem amolyan őszinte, barátságos hangulatot áraszt. Szombat este lévén az étterem tele volt, az ott szorgoskodó tulajdonos, aki maga vezette a vendégeket asztalukhoz, talált számunkra egy kellemes asztalt egy különteremben. Az étterem otthonosan kocsmajellegű berendezésével szemben ez egy csendes, szeparált és kifejezetten elegáns szoba, külön klímával. Azért is volt szerencsés a választás, mert a másik teremben ír élőzene szólt, jó hangosan, itt mi ezt szűrve kaptuk, a hangulathoz halkítva.

A különterem ízléses, szolid berendezésű, elegáns szövettapétával, decens lámpákkal és megvilágítással, faberakásokkal, a falra akasztott régi, vagy réginek tűnő fegyvermásolatokkal, amelyek közül csak egy giccses tőr, egy excalibur kard és a szoba egyik falára valamelyik reményteli helyi művész által pingált ízléstelen és giccses kikötői látkép hibádzik.

Az asztalok és ülőalkalmatosságok szépek és kényelmesek, a terítők tiszták és ízlésesek voltak. A fiatal pincér udvarias és készséges volt, öltözékünk miatt nem róható fel neki, hogy azonnal tegezni kezdett minket. A különterem ellenére sűrűn járt az asztalunkhoz, csak a számlára kellett többet várnunk a kelleténél, amikor is megérkezett egy ismerős társaság, ekkor már inkább velük volt elfoglalva. Sajnos a közönséget az étterem nem válogathatja meg, ebből kifolyólag kénytelenek voltunk meghallgatni egy nagyhangú párocska kölcsönös lelki szennyvízelvezetését a szomszéd asztalnál.

És ami a lényeg, igazán finomat ettünk. Lássuk csak! Húsleves gazdagon, gőzölgően forrón, de sajnos nem volt igazán aranysárga, és a gazdagság ellenére csöppet túladagolták a zöldséget. Mézben sült feta sajt, balzsamecettel és madársalátával. Ez a fogás nem hagyott kívánnivalót. A feta kesernyés íze gyengéden burkolózott bele a méz zamatába, a friss saláta kellemes és könnyed kiegészítésül szolgált a falatok között.

Főfogásként kalózpecsenye és Long Ben steak került a tányérra. A pecsenye itt mustáros szűzérmét jelent pirított szalonnával, hagymával, röstivel. A hús omlós és puha, a mustár diszkréten hatott át minden falatot, amihez pikáns háttér ízt biztosított a pirított szalonna és hagyma.

No és a steak. A steak az, amit a britek az autós újságírás és a kisszériás roadsterek mellett úgy igazából adtak a világnak. Szerény véleményem szerint a steak akkor finom igazán, ha a körítés és a fűszerezés mind-mind azért vannak, hogy előtérbe állítsák a húst, a kissé véresen hagyott, közepesen átsütött bélszínszeletet. A szakács itt hibázott egyedül, kérésem ellenére nem volt elég véres a szelet. Ha erre jár, legyen határozottabb. Ennek megfelelően a magam részéről nem kedvelem a raguval és szósszal borított bélszínt, a natúr az igazi. Szóban forgó bélszín igen jó marhából származhatott, pácolása, fűszerezése és körítése is megfelelt a fent bemutatott céloknak. Bár a sült krumpli helyett jobb lett volna a steak burgonya, a baconba csavart spárga izgalmassá tette az ízeket. Tíz pont lenne, ha kicsit véresebb lett volna.

Zárásként egy finom fagyi kelyhet fogyasztottunk, hogy meglegyen az íve a vacsorának, ami az én ízlésem szerint édessel kell, hogy végződjék, akár a sajt után is.

Mindezért, valamint az italért, ami alkoholmentes nedűt jelentett a sofőrnek, csapolt Pilsnert és selymesen kesernyés Guinness-t az utasnak, fizettünk tizenegyezer forintot, borravalóval együtt. Nyolc és fél pont. Nagyszerű.

Kalóz Fregatt Pub és Hotel
2890 Tata, Almási utca 2

Piros péntek, szoci szombat

Most, hogy már tudjuk, mit esznek a Halott Nadrágok, ragadjuk meg az Opel Kadett szerszámait és ugorjunk be az első Moszkvics sofőrülésébe, lökjük egyesbe a váltót egy laza csuklómozdulattal és tartsunk egy jó kis retro szombatot. Szécheny-hegy, gyerekvasút, Kőbüfé.

Kiskoromban azt hittem, hogy a gyerekvasút olyan vonat, ami még gyerek. Büntetőjogilag tehát tizennégy éven aluli. Aztán kiderült, hogy a személyzete tizennégy éven aluli büntetőjogilag, és a vonatot bizony simán le lehet sittelni, ha valami disznóságot csinál. De nem csinált, én meg kiskoromban hittem még néhány izgalmas dolgot, de azt például nem én hittem, hanem Regő haverom, hogy mitől van szél. Mindenkinek a fantáziájára bízom, de van benne szellentés.


Ez viszont egyáltalán nem illik egy gasztrotesztbe, úgyhogy lendüljünk is fel a hegyre, és szemünkkel vizslassuk meg jól a Kőbüfét. Ide értünk szombaton pont ebédidőben, elcsíptünk egy éppen felszabadult nagy műanyagasztalt, szereztünk hozzá székeket (ez csúcsidőben nem alapfícsör) és leültünk. A menü a falra van felszerelve, igazi régi vágású készítményeket lehet enni igazi modern vágású árakon. Például gulyás, meg túrós tészta, sztrapacska, húsleves, zúzapörkölt, reszteltmáj, csülök és egyéb urbanorusztikus finomságok. Inni is volt bőven, jellemzően nem adták be a derekukat a budai sznobériának, inkább a Baross utca szépemlékű non-stopjának kínálatából szemezgettek a beszerzésnél, így a repertoár barack-, körte- és gyümölcskészítmény-ízű rövidekből, sörből meg borból állt. Mi Jägert ittunk meg sört. Moszkvicsban van detoxi-K.I.T. funkció.


De kezdjük az elején, a gasztrozsurnalisztika kőbe vésett szabályainak tiszteletben tartásával, a design-nal. A Kőbüfé találó név, az épület kőből van, és ki is írják a főbejárat fölé, lehetetlen eltéveszteni. Van egy szép nagy terasz, ahol ízlés szerint választhatunk a kis budai erdei feeling, nevezetesen faasztal fafák alatt, vagy kis pesti strandfeeling, úgymint szabad ég és műanyag asztal alatt. A Széchenyi-hegy hogy, hogy nem szép időben válik a kirándulók kedvencévé, szép időben kint lenni jó, ezért bizony kint zsúfoltság van, de ha az ember szemfüles és ügyesen figyelt a 7-es buszon, nem lesz gond a helyfoglalással. Egyébként aki akart, az talált helyet. Bent minden rendben van, nem túl világos és nem túl díszes a hely, de elfogadható tisztaságú, a kenyeret azért jobb nem tenni az asztalra.


Az elemózsiát egy ablakban kell megrendelni kulturált és barátságos sorbaállást követően. Amit tudnak, adnak azonnal, a többit kiabálva kihozzák. Intimevőknek kellemetlen lehet, hogy mindenki tudja, ki eszi a pörköltöt nokedlivel.


Nézzük a száraz tényeket. Csapatunk egyik tagja csülkös bablevest fogyasztott, mások sztrapacskát ettek. A bab jó forró volt, volt benne, ami kell, egyebet elmondani nem is kell, fulladásos halál miatta senkit nem fenyeget (értsd: nem lélegzetelállító), egynek elmegy. A sztrapacskához kell némi magyarázatot fűznünk. Hagyományos konyhában a sztrapacska túróval vagy juhtúróval készül. Itt a sztrapacska tejföllel készül, túrót talán ha nyomokban lehetett fellelni, még várjuk a laboreredményt. Tejfölös sztrapacskaként viszont ízletes, sült szalonnával bőven ellátott, ám viszonylag csekély mennyiségű eledelben volt részünk, na de 950,-Ft-ért?!


Jäger és kísérője rendben volt, akárcsak a kóla, amit a csapat hölgytagja fogyasztott. Végül fizettünk, mert megettük, amit rendeltük, meg a levegő is lehűlt. Nem vertek át, azt kaptuk, amit kértünk, udvariasak voltak, és a WC is elfogadható (nem tiszta, de rendesen folyt a víz, volt folyékony szappan, papírtörlő, és a cipőnk se ázott el semmiben). Egy szó, mint száz, kőbüfé.


Kőbüfé,
Budapest, Széchenyi-hegy

Mit esznek a németek? Schnitzel és Kartoffel?

Külföldi tudósítónk jelenti Mainz-ból.


Első utam a Dönerstag nevű kis „álló” büfébe vezetett. Az egyik fő villamos vonal mentén található, azonban kinézetre nem éppen vonzó, azért azt meg kell hagyni, hogy az Üvegtigrisnél egy csillaggal többet érdemel. A hely érdekessége, hogy nem lehet leülni, cserébe az ember végignézheti, hogy mi is kerül bele abba a bizonyos Döner-tésztába. A kiszolgálás nagyon bájos, és a hely nevéből adódóan csütörtökön (Donnerstag Dönertag: a csütörtök Dönernap) kedvezményekkel csalogatják be a vendégeket, akiknek már attól összefut a nyál a szájukban, ha meglátják az ablakban a néhány bárszékre lecsapó vendég falatozását. Szóval, ingyen mozi, jó fűszeresen, amolyan török módra. Éhező egyetemistáknak és turistáknak csak ajánlani tudom. Ha megjött az ember gerjedelme egy kis kiválasztásra vagy egyéb alfari mókára, akkor inkább keressen fel egy másik éttermet. McDonalds?

Ha már itt tartunk, Meki….igen, nemcsak hogy ide is elért a blokkos pisilős hullám, de még akkor is elvárják az 50 centes kis tányérkába dobását, ha (elméletileg) ott kajáltál. Ehhez nem is fűznék többet, naná, hogy totál olajszagú leszel, mire kijössz és még a pisilésért is külön fizetni kell…oh, Deutschland, Deutschland…

De ki az az őrült, aki Németországban Mekibe jár, persze a németeket leszámítva. Nos, én inkább helyi specialitások híve vagyok, így meglátogattuk egy mexikói éttermet.

Az élmény páratlan, hintaágy, baldachin mindez egy kis chilivel és fergeteges koktélokkal. Tekintettel aszkéta életmódomra én csak az alkoholmentes koktéloknak hódoltam eddig, de nem panaszkodom, lehet alkohol nélkül élni!

A koktélozás lényege az, hogy délután öt és nyolc óra között happy hours van, amire a kedves pincérnő időben figyelmeztet is (!), minden koktélt fél áron kaphatunk meg, az ital méretéről nem is beszélve.

Az étel látványa pedig önmagáért beszél! Panaszt nem igazán hallottam egyik fogásra sem csapatunk tagjaitól. Ami probléma lehet, hogy bizonyos háttérismeret nélkül nem biztos, hogy el tudjuk fogyasztani az ételt. A mellettem ülő kolléga például egy háromtányéros fogásnak eshetett neki rövid várakozás után, miután maga szerkesztette meg a lakomáját. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy nagyon úgy tűnt, neki van valami sejtése a dolgokról. Természetesen a kevésbé kreatív felhasználók számára is szolgálnak kínálattal, mint például a chilis babbal töltött krumpli, ami szerény véleményem szerint ruszki lopás, de a tacchos is ismerős már a moziból. Csak ez nem a la magyar konyha, hanem a la igazi!

Friday, March 16, 2007

Bécsi tészta

Nem sokkal alább írt honi kalandjaink után alkalmunk volt egy kis ízelítőre a bécsi vendéglátásból. Olvassa szeretettel!

A bőséges soproni reggeli ellenére mindenre elszánt, maroknyi tesztcsapatunk megéhezett a kora délutáni órákra. Napos és enyhe idő volt, így szabadtéri helyet kerestünk, ahol egy gyors ebéd melett elbámészkodhatunk és élvezhetjük a japán és olasz turisták öltözéke nyújotta változatos ízléskavalkádot. Találtunk is egy jónak tűnő helyet a Kartnerstrasse-n, nem messze a Stephansplatz-tól. Pizzéria. Mi más. Az olasz ételek, alacsonyabb-magasabb minőségben, de mindehol a világon számításba jönnek, ha az ember csak be akar kapni valamit (ételt). Nem is értem, miért nem lehet valami osztrákos (a közhiedelemmel ellentétben van osztrák konyha és nem is rossz) bekapóst, kerestünk, de nem találtunk ilyet.

Az étteremnek tersza van, alul csak egy bár, a fedett rész az emeleten található. Az utcától el van kerítve, így a jónép nem mászkál a szánkban, mint a Ráday utca néhány kocsmájában. Az asztalok tiszták voltak, de kicsik, ahogy az egy ilyen helyen már csak lenni szokott. Mire leültünk kicsit lehült a levegő, és egyébként sem akartunk túl sok időt a falaozással tölteni, így csak egy-egy tésztát rendeltünk, a kolléga egy arabbiata pennnét, én pedig egy tonhalas spagettit. Az olaszos kinézetű pincér legalább két nyelven beszélt, végtelenül udvarias volt, nem kellett túl sokat várni az ételre, de azért a frissen készítés látszata megmaradt. A szomszéd asztal pizzáját sokkal hamarabb hozták.

Maga a tészta nem volt rossz, de azért nem egy bolognai színvonal. Egyik fogás sem tapadt össze, nem volt rajta tejföl sem egyéb speciális "olaszos" kellék, külön szolgálták fel a parmezánt, firssnek tűnt a paradicsom, pont jó volt a tészta, csak valahogy hiányzott az a plusz, amit az ember elvár egy spagettitől vagy akár egy pennétől. Aki evett már ilyet eredetiben, az tudja miről beszélek. Ausztro-pastaként viszont tutto gute.

Venezia Pizzeria
Bécs, Kartnerstrasse

Nomen est omen? Jégverem (I. rész)
Egy héttel korábban foglaltuk le a szállást telefonon, egy éjszakára mindössze, reggelivel. Jégverem Panzió és Étterem. Az étteremben többször jártunk már, nagyjából korrekt, amit a neten leírnak magukról, hatalmas adagokat adnak, jókat lehet zabálni, a választék nem túl bőséges, de nem is szegényes, és emlékeim szerint sok ételükbe tesznek krémsajtot(?). De most nem ez a lényeg. A panziót egy megbízható ítélőképességű ismerős ajánlotta, így nyugodtak voltunk minősége felől a kedvező ár ellenére. Nagyon későre voltunk várhatóak, ezt közöltem is a foglalást intéző, végtelenül kedves és készséges úrral, aki megértően fogadta helyzetünket, és azt kérte, érjünk oda tizenegyig, akkor lesz koszt és kvártély. Ígéretünknek megfelelően későn indultunk, de minden izmunkat megfeszítve, erőből száguldottunk Sopronig, ahová végül is, eszement közlekedőtársainknak köszönhetően egyáltalán nem veszélytelenül, háromnegyed tíz után néhány perccel érkeztünk. Fejvesztve estünk be a recepcióra (közös a konyhával), hogy itt vagyunk időben, sört ide bort ide, dőzs. Ekkor azonban történt valami, ami egy hangos víjanással szétkergette a fejemben derengő ízletes és szagos képeket bizonyos hideg libamájakról, sültekről, vörösborokról, és fagylaltkelyhekről. A kedves pincér közölte, hogy hétköznap lévén a konyha bizony bezárt, nem volt ugyanis már vendég. Hja, biztos megint ÉN értettem félre valamit telefonon. Sebaj, talán találunk valamit így lámpaoltás után is, ahol csillapíthatjuk éhségünket és elolthatjuk szomjunkat. A pincér ezt követően felvitte csomagjainkat a szobába, ahol csupán néhány percet töltöttünk, mert beleink sürgető zajától hajtva lázasan kutatni kezdtünk vacsi után.

Engedje meg, kedves Olvasó, hogy a történések kronológiájához híven, így azonban az élet szertelensége miatt a témákat kissé zaklatottan kezelve haladjunk.

Soproni éttermek egy késő esti órán
Ezt követően az ismert és kipróbált Hubertus étterem felé vettük utunkat, de tízkor ez is bezárt. Lássuk hát az utolsó menedéket, mielőtt az amerikai konyha méltán híres és elismert kéjbarlangjához kellene fordulnunk.

Rosengarten Étterem, Panzió és Service Plaza. Impozáns helyen van, már a parkolóból látni lehet az egész belvárost. Van itt fittnes, fogorvos, gyógymasszázs, minden amire a megfáradt osztrák sógor vágyhat. Mi csak a konyhára voltunk kíváncsiak. És láss csodát, ki volt írva, hogy tizenegyig nyitva vannak. Negyed tizenegykor. Behatoltunk. Jó nagy hodály, erőltetett népieskedéssel berendezve, de ismét csak szép kilátással (ne feledjük, a Panoráma Szállóból is szép volt a kilátás, igaz Mr. King?) kicsit zsúfolt, kicsit giccses, de enni jöttünk, az esztétika majd holnap, Bécsben. Az ajtóban találtunk egy elanyátlanodva kószáló pincért, akivel fenyegetően közöltük, hogy váratlan fordulattal vacsorázni szeretnénk. Tudja mi volt a válasz? Jó. Nincs akadálya. Feltéve, ha gyorsan eszünk, mert a konyha mindjárt bezár! Erre hímezzen matyórózsát! Hogy az ördög öreganyjába képzelik ezt mégis. Felháborító! Vagy zárjanak be, és mondják azt, esetleg adjanak némi sütit, vagy elvihető valamit, de ha már beengednek, és elkérik ugyanazt az árat, amit akkor kérnek el, ha már délben ott ácsingózik a csórikám vendég, akkor méltóztassanak lenyelni a békát, és kiszolgálni rendesen. Ezért fizetik ugyanis őket, ez a munkájuk. Éhesek voltunk és fáradtak, így elmaradt az ilyenkor szokásos fenyegetőzés a különböző fogyasztóvédelmi és egyéb peres eljárásokkal, leültünk, hogy együnk valami gyorsat, gyorsan, nehogy véletlenül dolgoznia kelljen valakinek valamit így az éjszaka kellős közepén. Ezek után vigyázzon a fogorvossal, nehogy felbosszantsa.

A terítő nem volt maradéktalanul tiszta, só, bors nem volt az asztalon. Tesztelőtársam csak egy gulyáslevest mert rendelni, magam egy óriás bécsi szeletet kockáztattam, krumplisalátával. A gulyás finom volt, nem volt mócsingos a hús, forró volt és ízletes, a krumpli sem volt széttrancsírozva, ez tehát rendben van. Ha elfogadjuk, hogy a bécsi szeletnek teljesen ízetlennek kell lennie, mert az úgy finom, és megsózni sincs mivel, akkor az is rendben van. A saláta jó volt. A pincér egyébként udvarias volt, nem is volt borsos a számla, mivel nem volt bors, de ez már nem nagyon segített. Kár, mert az étlap tele volt finomabbnál finomabbnak ígérkező fogásokkal, többféle steak-kel, de a minősíthetetlen hozzáállással mindez jelentőségét veszti. Hiába, a legendás magyar vendégszeretet.

Jégverem (II. rész)
Kedvünk szegve értünk vissza szállásunkra, háromnegyed tizenegy körül, ahol már senki nem volt, a szobakulcson előzékenyen elhelyezett kapukulccsal tudtunk feljutni a legfelső emeleten lévő galériás szobánkba. És elkövettünk egy óriási hibát, felkapcsoltuk a lámpákat. De előbb lássuk a pozitívumokat. A szoba ára a legdrágább szezonban is csak 10.000,-Ft, reggelivel. Az ablakból bármikor vizuális felügyelet alá vonhattuk szárazföldi csapatszállító eszközünket, ami maroknyi tesztcsapatunk bizonyos tagjainak a nyugodt alvás esszenciális feltétele. És vacsi helyett íme a fekete leves. A szoba nyolcvanas években még formabontóan merésznek és pimaszul erotikusnak ható vörös padlószőnyege egyszerűen fekete volt a kosztól, és egyéb térbeli kiterjedéssel rendelkező koszdarabokat is felleltünk. Lent fotelek és tévé, valamint egy jelzés értékűnek szánt, és kizárólag azzal bíró konyhabútordarab hivatott fokozni a szolgáltatás színvonalát. A galérián beépített szekrények garmadája, ugyanaz a koszos padlószőnyeg és egy fürdőszoba. A kádban vastag vízkőréteg, amire harmonikusan rímelt a szakadt zuhanycső-védő, és a rozsdával megbolondított vízköves zuhanyfej. Az egész állapot sugallt némi regénybe illő kitakarítatlanságot, amire tesztelőtársam talált tárgyi bizonyítékot, a kiürítetlen szemetes személyében. A szobában mindenekfelett és mindet áthatóan penetráns, ebben a kontextusban bűzként értelmezendő ételszag terjengett, ami percek alatt bevette magát ruháinkba. Szerencsére nem pakoltunk még ki. Ekkor mutatkozott meg a szoba vitathatatlan előnye, a nagyszerű kilátás az ablakból, ami a Hotel Sopron fényeit láttatta. Foglaltunk egy szobát telefonon, last minute-ként fél áron 17.000,- Ft-ért és leléptünk.

Hotel Sopron
Gyanúm akkor oszlott el, amikor megláttam a négy csillagot. A recepción elmeséltük a történteket, előrelátóan ki is fizettették velünk a számlát. Itt nem volt londiner, és a parkolóból is sokat kell sétálni, ha nincs hely a bejárat előtt. Nem volt. Volt viszont lift. A szálloda pedig rendes szálloda, impozáns hall, tiszta folyosók, nem a legmodernebb, de karbantartott, gondozott berendezés. A szoba ennek megfelelő. Semmi különleges, de minden tiszta volt, rendes bútorokkal, tévével, rádióval, tiszta törülközővel, fürdőköpennyel (meg kell jegyezzem, nagyon jól állt), kicsi, de szépen berendezett és jó állapotú fürdővel, állandó forró vízzel (kívánságra hideg is jött). Teraszunkról láttuk az egész belvárost, és a fogorvostól sem kellett félnünk. Mondanom sem kell, itt nyugodtan hajtottuk kalandoktól megtépázott üstökünket az üzemileg tisztított ágyneműre.

A szállodák egyik legfontosabb minősítő jellemzője szerény véleményem szerint a reggeli. A Jégveremben nem volt alkalmunk ezt kipróbálni, de a Hotel Sopron nem okozott csalódást ebben a kérdésben sem. Összességében nyolc pontot kapott a tízből, mert a narancslé valami pancs volt, nem volt főtt tojás és egy kést a szomszéd asztalról kellett elcsórni, valamint kevés volt a gyümölcs, máskülönben eléri az etalonnak tartott osztrák reggeli-színvonalat. Jót reggeliztünk és a Hotel Sopronból elégedetten távoztunk. Vissza a Jégverembe.

Jégverem (III. rész)
Felkészültünk a legrosszabbra, vitatkozás az ételszagban, egymás szüleinek tiszteletlen említése, mindenféle szervek és bíróságok verbális hivatkozása, hogy csak a bevett módszereket említsem. Ehelyett a pincér türelmesen végighallgatott, az egészet ráfogta a szobaasszonyra, sűrűn elnézést kért, és természetesen nem kellett fizetnünk egy fityinget sem. Tudják, ilyenkor mindig kicsit lelkiismeret furdalásom van, hogy annyi szemétséget és csúnyaságot gondoltam és terveztem velük szemben. És itt az újabb bizonyíték. Némi alázat, és ha az ember tudja, mi a dolga, a dolgok egész egyszerűen működnek. Hozzáállásukkal a jégvermesek jóvátették a korábban megbocsáthatatlannak tűnő hibát. Ha kitakarítják a szobát rendesen, akkor egy elfogadható és kedvező árú panzió a Jégverem. Csak vigyenek magukkal nejlonruhát a szag ellen.

Címek:

www.jegverem.hu

www.hotelsopron.hu

www.rosengarten.hu

Wednesday, March 14, 2007

Nagyi

A kedves öreg Nagymama Petőfi utcai palacsintázója. Próbaebéd. Erősen hajladozó fallikus jelkép mutatja az utat az utcáról a falatozóba. Az óriás pöcs iránti részvétünket csöndben kifejezve belépünk az étterembe. A hely nagy, ennek ellenére kevés az asztal, továbbá kicsik is, nem lehet rendesen elférni. Vannak nagyobb asztalok a fal mellett, ott jó magas székekre kell felkászálódni. Ez bizony gyorskajálda. Egyél oszt mennyé. Óriási hiányosság, hogy ide nem szerelték fel a Batthyány téren lévő Nagyiban bemutatott lézerforgattyút, ami mindig valami szórakoztató szöveget mutatott a levegőben lógva, mint például azt, hogy "villamossal jött vagy busszal, egyen, amíg bírja szusszal". Engem ez magával ragadott! Tisztaság és rend tekintetében nincs kivetnivaló, a díszítéstől nem fog senki sikítófrászt kapni, nyugodtan lehet majszolni. A WC-t meg jól eldugták a hajléktalanok elől. Peace! Van egy nagy pult, annak a másik oldalán készül a palacsinta ezer meg ezer fajtája egy fém munkalapon. Először kicsit fura volt, hogy a chef-lány puszta kézzel ellenőrizte a rendelt csemege kívánt hőmérsékletét, a megbízható, empirikus ujjbedugásos módszerrel, de ha figelembe vesszük, hogy minden palit csupasz kézzel készítenek el, akkor ez egyáltalán nem jelenthet gondot. A pénztárgéphez gumikesztyűt húznak. Egyébként pedig természetesen semmi máshoz nem érnek hozzá, csak ami étel, ugye.

A chef-ek, hívjuk őket chef-eknek, mackóba bújt mackólányok, rendíthetetlen nyugalommal és elképesztően unott ábrázattal készítik el a kedves vendég előtt, előre sütött tésztából a kívánt specifikációjú palacsintát, jobb előre alaposan átgondolni a rendelést, mint utólag korrigálni. Rezignált cammogásukból akkor sem ocsúdnak fel, ha az ajtóig ér a sor, nem kell kapkodni, tessék szépán várni. Ezek a chef-ek nem fognak egyhamar infarktust kapni.

A lényeg persze a palacsinta, ha hozzájutottunk. Javaslom, hogy a palacsintát, mint ebédet, legyen az sós vagy édes, ne vesse össze a báránybordával, vagy egy harcsapaprikással. Ilyetén aspektusban a palacsinta jó ebéd lehet. Van íze, csak nem kell sokáig a nyelv alatt tartani. Kellemes adag, így jól is lehet vele lakni, némelyik amúgy háziasan finom, nem egy katarzis, de ízletesebb, mint a sajtburger. Választék van bőven, sós, édes rakott, rántott, mi szem-szájnak ingere. Az édes palacsinták sokkal jobbak, a lekváros a személyes kedvencem, jó a túros-gyümis, lágy túrókrém van benne. A rakottak (sós és édes) jó nagyok, az édes baromi édes, ne kérjen hozzá tejszínhabot, a sósban meg a spenót és a sajt íze dominál. A levesek egyszerűek, és ha marad belőle, akkor finom. Újítás, mit újítás, gasztronómiai mérföldkő a burgonya, ami annyit tesz, hogy egy széttrancsírozott főtt krumplira rátesznek némi szószt, meg sajtos miegymást. A krumpli általában baromi sótlan meg kicsit szikkadt, ezért célszerű előre felaprítani és még jobban beletrancsírozni a szószba.

Engedje meg a kedves olvasó, hogy egy kéretelen, de hasznos tanáccsal lássam el. Ha netán elvitelre vásárolna, ne melegíttesse meg, amit kért. Ez ugyanis akként történik, hogy az előkészített harapnivalót a szállítást szolgáló puha plasztiktálcára applikálják, majd a szakértő az egész berendezést egybe behelyezi a mikroba. A szerves alkotók a kívánt hőmérsékletre melegszenek, ezzel nincs is gond, csakhogy a szervetlen rész is megmelekszik, olyannyira, hogy megolvad, így alkotva izgalmasan új elegyet a fogyasztani kívánt étellel. Ha Ön úgy gondolja, hogy ez belefér, rajta, melegíttessen, ha maradna a hagyományos kajáknál, vegyen inkább egy mikrot. Vitathatalan azonban, hogy a legízletesebb plasztiktálcát itt lehet fogyasztani az egész városban.

Nagyi Palacsintázója
V. ker. Petőfi u.
Szervita térnél

Monday, March 12, 2007

Azegyizűtőzsde

A kemény délelőtti munkában megéhezik a munkaerő. Fél tizenegy körül átúszik néhány lazacrózsa a fejünk feletti ködben, negyed tizenkettőkor már felrémlik a forrón gőzölgő leves, dél előtt néhány perccel pedig az enyhén véres steak-ek orral fogható illata bekígyózik a szaglóhámok közé és olyan erővel ragadja meg az éhségtől remegő gurmanót, egészen mélyen, az agyalapi mirigyeknél, hogy a keze görcsbe rándul, a klaviatúra reményvesztve hull a földre, és messiásként hallik a szomszéd szobából: Menjünk ebédelni!

Mi van a legközelebb? A Tőzsde. Pontosabban a Tőzsdén található étterem, mit étterem, gasztronómiai szexcenter, orgazmusközpont. Borzalmas, és egyre rosszabb lesz. Már a megközelítés is kalandos, mert ha az ember felküzdte magát az épület legfelső emeletére egy lélekvesztő liften (hosszú ideig korlátozva volt a szállítható személyek száma), akkor meg kell küzdenie a gyakran az ajtóig kígyózó sorral, illetve a posztkommunista kommandós "öreghölggyel", aki a legkülönbözőbb módszerek alkalmazásával férkőzik a sorba a gyanútlan várakozó elé. Pozitívum, hogy a sor általában gyorsan halad, és az ebédlő rész mindig tiszta, kellemes, nyáron klimatizált, ami létszükséglet néhány kedves vendég Body Smell márkájú parfümje miatt (nem jellemző).

A kajához tálcás-pultos rendszeren keresztül juthatunk, ha még akad. Fél egy után már csak néhány törött csirkeszárny küzd a bélbe jutásért, hiába na, az ebéd délben van. Meg lehet szokni, csak számolni kell a fenti tünetekkel. Néha kicsit nyálkás a tálca, de régebben volt jégkrém, most is van viszont széles választék levesből - ezek általában mindig nagyon finomak, konstans tétel a gyümölcsleves - és főételből is. Köretként a klasszikus triász bármelyikét szívesen ajánljuk, "rizsa", sült- és petrezselymes krumpli, mostanában a sültkompér valahogy kevésbé rosszul szokott sikerülni.

Logisztikailag nem állnak sajnos a helyzet magaslatán, ami abban nyilvánul meg, hogy a városszerte körülrajongott favoritokból, mint a fennséges sztrapacska, a legendás mátrai borzas, a lenyűgöző húsos palacsinta vagy a csúcsok csúcsát jelentő vadas szalvétagombóccal, is csak annyit készítenek, mint a mezei kajákból, nyilván az esélyegyenlőség fényében.

Nagyjából ezek azok a fogások, amik finomak, táplálóak, háziasak. A többi ételnek általában egyféle íze van, mármint nem egy ételen belül, hanem úgy összesen. Jók még a natúr húsok, a töltöttek viszont szárazak, nyilván abból a megfontolásból, hogy jobban fogyjon az ingyen víz. A halakat nem ajánlom, de tudják mit, tegyenek egy próbát.

Mindig van valami izgi édesség is, például mákos tészta vagy diós tészta. Az igazán vippeknek meg juthat valami süti, amiből a lekváros tekercs tényleg jó szokott lenni.

Felszolgálók nincsenek, de a pultos srácok jófejek és van rajtuk sapka.

Szomorú, hogy drága, egy normális ebéd legalább egy ezres, az ingyen víz adta előnyök maradéktalan kihasználásával. Ennyi pénzből mások jobban megoldják a feladatot.

Tőzsde étterem
Budapest, Vörösmarty tér.

Ebéd a Rózsában, Miki?

Nem, nem a Barátok közt. Ha a kedves vendégnek marad még étvágya a Zsóry fürdő orrfacsaró és gyomorforgató szagú gyógyvize után, ezt a helyet ki kell próbálnia. Kívül-belül pofás, modern műmatyó hangulat, de barátságos, és ez a lényeg. Tiszta udvar, rendes ház, bár ez a népi tézis csorbát szenved, mert a parkolóhoz vezető út csupa sár, de így legalább van mire fogni a koszos cipőt. Szellős az étterem - babot nem szolgálnak fel -, van fedett teraszuk is.

A pincérek fiatalok, mókás kötényben vannak - matyó style - és ha nem röhögünk látványosan, akkor rendkívül udvariasak. Ezt nem érheti kritika.

A választék nem túl széles, ami inkább az alapanyagok szűkösségét, mintsem a haut couture-t tükrözi, de ami van az nem rossz. Fájdalom, de kevés a marha, akad némi sertés, van hal és sokféle szárnyas. A levesek finomak, előételből viszont nincs lenyűgöző választék.

Amit ettünk finom volt és emberes adag. Az ízek tényleg háziasak, kicsit olajos, de nincs mócsing, mint nagymama főztjében, a hús puha, a krumpli jól átsült, a mártások ízletesek és egyik sem szenvedett liszt-túladagolásban. Többféle ételt ettem már itt, és ha az ember elfogadja, hogy a carte csipetnyit unalmas, nem fog csalódni, persze nem egy toszkán konyha, de hangulatos és jót lehet enni, inni.

Ennek megfelelően egyáltalán nem drága, Eger közel van, így számos jó borból lehet becsápolni, félni azonban nem kell, a medencéhez ilyenkor már nem engednek.

Rózsa Panzió és Étterem
Mezőkövesd, Zsóry fürdő

Menü Kövér Mónál

Ahhoz képest, hogy menü, elképesztően jól főznek, különösen a felújítás óta. Komoly éttermi színvonal. Itt ettük a világ legjobb paradicsomlevesét (bocs mama), bár ezt azóta nem ismételték meg, finomak a szárnyasok, gyakran kerül a tányérra sertés, változatos köretekkel, jó fűszerezéssel. A legtöbb menüs helytől eltérően nem csak a sót ismerik. A szóda - pincértől függően - ingyen van. A pincérek ugyan nem polipok, de udvariasak és készségesek, nem kell sokat várni az ételre. Valentino végérvényesen halott, de a csaposlányok kivétel nélkül szemet gyönyörködtetőek, így ha a szakács mellényúl (ritkán) akkor is akad némi vigasz.

Egyszer volt pinaszagú a leves, és rögtön másnap hasonlóan porno-gasztro főzelék, de az íze nem volt rossz, bár a női fogyasztókat kicsit megviselte a leszbikus hajlam felkeltésére irányuló leplezett törekvés.

A hely egyébiránt kellemes, pince, így sosincs túl meleg, kényelmesek és szépek a székek, van kanapé, ahonnan ugyan nyújtózkodni kell, de mégiscsak kanapé. Mindig jó zene szól, nem túl hangos, de a szürcsögést szerencsésen eltakarja. Viszont néha sötét, vigyen zseblámpát, aki nem tudja hol van a szája, ha pedig hal van az étlapon, nos, nekünk felkapcsolták a lámpát.

Végszóként az árak: a menü csak 820,-

Fat Mo.
Budapest, V. Nyári Pál u. 11.
www.fatmo.hu

Előszósz

Eszem-iszom, dínom dánom. Éttermekről szól a fáma. Elindítottam a blogomat, ami csupán formailag blog, tartalmilag nem. Felkészült, szakértő csapatunk erejét megfeszítve, pocakveszélyeztető módon akár, de mindent megtesz, hogy objektíven, magas minőségben, de szórakoztatóan tárhassuk fel a kedves olvasó előtt azt, hogy hol mire számíthat gazstronómiai téren belföldön és külföldön. Jó szórakozást!

A Duchemin csapata.